Lezárult az Innomate 2020 program

Fergeteges hangulatban zajlott az InnoMate – Velünk életre kelnek az ötletek! innovációs programunk záróeseménye!

A program 2020-ban 6 vidéki város középiskolájában indult el, végül pedig 5 csapat jutott be a döntőbe! Csodálatos utazás volt ez mindenki számára, a nehézségeket tudatosan fordították át a versenyzők lehetőségekké.

A döntőben résztvevő csapatokat Tüske Tamás, ViddL sikeres start-up cég alapítója motiválta jó tanácsokkal bemelegítésként. A pitch szabályai szerint 3 perc állt rendelkezésre a projekt bemutatására, majd a zsűri kérdéseit válaszolták meg 5 percben. Fantasztikus volt meghallgatni a jövő reménységei által bemutatott kreatív ötleteket!

Lássuk a díjazottakat!

A zsűri az első díjjal a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium Ca$hvérek csapatának OKOSKUKA alkalmazás ötletét jutalmazta, melynek célja, hogy megszerettesse a szelektív hulladékgyűjtés és a környezetvédelem gondolatát az emberekkel és eljuttassa a szükséges tudást az emberekhez. Közösségi élményként, hírekkel, naprakész információkkal, okostérképpel szeretnék népszerűsíteni a szelektív gyűjtést. Nyereményük egy 6 hónapos projekt inkubáció a StartIT Up szervezésében.

A második díjat a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium Matekfaktorosok vásárláskor kapott blokkok digitális formában való tárolására szolgáló applikációjának ötlete kapta. Az elektronikus nyugtákat egyszerűen lehetne rendszerezni, saját felhasználó vonalkóddal és a kiadások vezetésének lehetőségével. Nem csak a felhasználók, hanem az eladói oldal számára is érdekes ez a téma, hiszen több milliós kiadást jelent a papír és nyomtatók költsége. A remek ötlet jutalma egyéni pályaorientációs tanácsadás.

A harmadik díjat a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium TMGTeam-je nyerte a lelki egészségmegőrzés érdekében megálmodott SoulMeet applikációért. Mai rohanó világunkban aktuális problémára ajánl megoldást az ötlet: hogyan érhetnénk el azt, hogy ne szakadjanak meg az emberi kapcsolatok, barátságok? A koncepció fő funkciói segítségével elfoglaltságaink ellenére is figyelmesek maradhatunk, ami jót tesz a léleknek és egyben energiát is spórol. Jutalmuk, a DIA VOXPOP társasjátéka biztosan segít majd a csapat további összetartásában!

Ezúton is köszönjük és gratulálunk a záróeseményen részvételért a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium Utazók csapatának a mobiltelefon mozgási energiával való feltöltésének ötletéért és a szentendrei Móricz Zsigmond Gimnázium Utópia csapatának a közösségépítő applikáció koncepciójáért!

Köszönjük az Arconic, a Black Rock, a Lenovo, a 3M, a Celanese és az MVÜK támogatását a program létrejöttéhez; valamint a zsűritagok, Gulyovics Júlia (DIA), Szabó Krisztián (StartIT Up) és Horváth János (MVÜK) aktív részvételét.