Köles Sándor: “A United Way globális látásmódot hoz a hazai civil szférába, amit nagyon értékesnek tartok”

Köles Sándor a civil mozgalmak egyik meghatározó alakja, a United Way Magyarország kurátora. Elmondása szerint a közösség szolgálatára született. Igazi világpolgár, erősen hisz a helyi kötődések, identitások és a szív erejében.

Már a 70-es évek Magyarországán is aktív formálója és részese volt a civil innovációnak.

sandor_koles_2

Honnan hozod magaddal a civil szellemiséget, a folyamatos tenniakarást?

Úgy érzem, hogy ez valahol a zsigereimben van. Eleve olyan szellemiségű családban nőttem fel, ahol a másokról való gondoskodás, a szolidaritás alapvető értékeknek számított. Mélyen legbelül engem mindig is a közösség szolgálata vezérelt, a pálya- és munkahelyválasztásaimat is ez határozta meg.

Pályafutásodat a 70-es években népművelőként kezdted, és szakmai lehetőségeidet arra használtad fel, hogy elősegítsd a civil társadalom (ki)fejlődését. Jóval a rendszerváltás előtt ez nagy bátorságra vall.

Igen, hosszú ideig voltam például az akkoriban kultikus helynek számító Belvárosi Ifjúsági Ház igazgatója, ahol nagyon sok újszerű közösségi szerveződésnek adtunk teret. Sőt, számos félillegalitásban, félárnyékban működő művész – pl. Esterházy Péter, Petri György, Dallos György, Korniss Mihály – is itt mutatkozhatott be először a nyilvánosságnak. Az akkori underground zenekarok is itt léptek fel, itt bontogatta szárnyait a Bizottság, az URH, vagy adott jazz koncerteket Dés László. A művészet szabadsága ma már szerencsére természetes és civil közösségek is szabadon szerveződhetnek, de a szocializmus évei alatt egy ilyen liberális szellemiségű hely valóban bátorságnak számított.

Mindig is szívügyed volt az alulról jövő, innovatív kezdeményezések felkarolása, támogatása. A 80-as években erre egy úgynevezett „provokátorképzőt” is alapítottatok, amit ma leginkább talán a társadalmi vállalkozások inkubációjához lehetne hasonlítani.   

Társadalmi célokat szolgáló és elsőre akár őrültségnek tűnő projektötleteket karoltunk fel a csapatommal. Falvakban élő, újító szellemű emberek számára hirdettünk meg pályázatokat és olyan ötleteket vártunk, amelyekre az ötletgazda sehol sem talált fogadókészséget. Az önszerveződésre való igény bizonyítékaként már az első ilyen pályázat alkalmával is kb. 500 ötlet érkezett, ezek közül elsőre 14-et karoltunk fel és fejlesztettünk tovább az ötletgazdákkal közösen. Tréningekkel, tanácsadással, kapcsolatokkal és együtt gondolkodással segítettük az ötlet megvalósulását. Ezt hívtuk provokátorképzőnek. Nagyon sok jó társadalmi célú jó kezdeményezés eresztett így gyökeret akkoriban és maradt fenn hosszú távon is, némelyikük egészen a mai napig.

Az elmúlt 25 év alatt számos alapítványt vezettél, nagyon sok olyan civil kezdeményezés fűződik a nevedhez, amely ma már önálló életet él. Magyarországon és országhatárokon átívelően egyaránt. Tudsz mondani egy olyan sikersztorit, amelyet a mai napig a szívedben őrzöl és példaként szolgál arra, hogy még a lehetetlennek tűnő helyzeteket is pozitív irányba lehet fordítani?

Szerencsére több ilyen sikersztorim is van, az egyik pont az első provokátorképzőig nyúlik vissza. Az egyik támogatásra kiválasztott projektötlet egy cigányasszonyé, Nagy Sándorné Marikáé volt, aki akkoriban mosogatónőként dolgozott egy edelényi gyógypedagógiai intézményben. Látván, hogy mennyi értelmes gyerek kallódik el a környéken, Marikának az lett az álma, hogy a helyi cigánygyerekek számára egy olyan külön iskolát alapítson, ahol személyiségközpontú neveléssel és művészetpedagógiai módszerek segítségével ambíciót, hitet, önbizalmat ébresztenek a gyerekekben. Mellé álltunk.

Marika hihetetlenül elszántan és keményen dolgozott ezért az iskoláért. Ő maga is leérettségizett, főiskolát végzett miközben az alapítványi iskolát is olyan sikeresen vezette, hogy a nem roma gyerekek szülei is egyre nagyobb számban iratták be oda a gyerekeiket. Az iskola mintaértékűvé vált, edelényi „munka iskola” néven emlegette a pedagógiai szakma. Marika egy igazi visionary leader volt és ha ez nem párosult volna olyan erős belső motivációval, akkor valószínűleg ő is és az iskolájából kikerülő sok-sok tehetséges roma gyerek is elkallódott volna. Tehetsége Marikát később egészen a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola adjunktusi székéig repítette.

Ennyi tapasztalattal a hátad mögött milyen útravalót adnál azoknak a csillogó szemű fiataloknak, akik ma a civil pályát választják?

Az a mottóm, hogy ismernünk kell azt, ami van, ha mást akarunk helyette. Úgyhogy nekik is azt javasolnám, hogy először is legyenek jó hallgatók és töltsenek minél több időt terepen. Ismerjék meg azokat a közösségeket, amelyekért tenni szeretnének.  Ismerjék meg az embereket, a közösség kultúráját, szemantikáját, szimbolikáját. Ez egy hosszadalmas és alázatot igénylő kölcsönös tanulási folyamat, de szerintem ezt nem szabad megspórolni, mert enélkül nem lehet igazán biztos az ember abban, hogy biztosan pozitív és tartós társadalmi változásokat tud elérni.

A másik fontos dolog a jó csapat. Ezen belül is, hogy helyén legyen a csapat szíve. Amikor a civil szférában csapatot építünk, embereket toborzunk magunk köré, hangsúlyozottan érdemes odafigyelni arra, hogy mi van emberek szívében. Persze nagyon fontos az ész, hogy milyen tudással gazdagítja valaki a csapatot, de az én meglátásom szerint a civil szférában a szív talán mégis fontosabb.

Végül pedig hosszú távú gondolkodásra ösztönözném őket. Próbáljanak meg felülemelkedni, holisztikus szemlélettel ránézni a problémákra és olyan megoldásokra törekedni, amelyekben benne van az intézményesülés ígérete. Az a lehetőség, hogy az adott megoldás hosszú távon be tud épülni egy rendszerbe és így fenntarthatóvá válik.

Mindig is nyitott voltál a világra, sokat utaztál. Van még valami a hátizsákodban, amit külföldről hoztál és szívesen megvalósítanád itthon?  

A szellemi horizontok megnyitását mindig is nagyon fontosnak tartottam. Az ember szellemileg ne legyen provinciális. Értékrendem szerint fontos az, hogy elsajátítsunk egy globális látásmódot, törekedjünk arra, hogy tisztában legyünk a globális trendekkel, hagyjuk magunkat inspirálni és bátran honosítsuk meg itthon is, ami a világban jól működik. Én is nagyon sokat tanultam külföldön és ezekből szerencsére sok mindent meg is tudtam valósítani itthon. Van azonban két konkrét álmom, amelyeket régóta dédelgetek, de megvalósításukra még nem adódott lehetőség. A közösségi alapítvány és a közösségi gazdaságfejlesztés két olyan létező civil modell, amelyekre az Egyesült Államokban és más nyugat-európai országokban nagyon sok jó példát találtam és hosszú ideje keresem az itthoni megvalósítás lehetőségét.

Meg tudod fogalmazni magadnak, hogy mi hajt, mi motivál, mi az, ami még a legnagyobb szakmai nehézségeken is átsegít?

A társadalom iránt érzett felelősségvállalás a motor, az emberek szeretete, barátsága s egy adott közösség sikere pedig az, ami mindig minden nehézségen átlendít.