Programjaink /

"Biztonságos Iskola"

Ha megvan rá a lehetőségük, a gyermekek, a szülők és a tanárok a balesetek elkerülésére törekszenek. Mi a játékos, innovatív oktatásban látjuk a megoldást. Ennek érdekében az UWM kialakította 2010-es programját Biztonsági Iskola néven.

A program elsődleges célja: kockázatcsökkentő prevenciós program, mely során interaktív oktatásban és képzésben részesülnek a gyermekek, szüleik és tanáraik, csökkentve ezzel az elkerülhető otthoni balesetek, mint például az esések, égések vagy fulladások számát.

Társadalmi szükségletek: A United Way Magyarország oktatási programja az Országos Gyermek egészségügyi Intézet, az UNICEF, a WHO és az Európai Unió Eurosafe intézményének kutatásaira épül. Az első számú halálozási okot Magyarországon a gyermekkorban történő megelőzhető balesetek jelentik, melyek számának csökkentését tűztük ki célul. Hetente átlagban 5 gyermek hal meg, és további több mint 460 gyermek kerül kórházba olyan balesetek következtében, melyek elkerülhetőek lehetnének.

Hogyan segít a program:

  • Interaktív, szórakoztató környezetben és eszközökkel a gyermekek alapvető ismereteket kapnak arról, hogy hogyan maradjanak biztonságban főként otthonaikban, mivel a közutak mellett a gyermekek otthonaiban történik a legtöbb baleset.
  • A biztonságról a gyermekek szórakoztató formában tanulnak. A program során különböző nyomtatott anyagokat, biztonsági felszerelést (pl. fényvisszaverő karkötő) kapnak.
  • A tanárok is részt vesznek a képzésben, ahogy a gyermekek, úgy ők is tanulnak. Ezen túlmenően nyomtatott anyagokat és biztonsági felszerelést kapnak (pl. láthatósági mellény), melyek segítik őket abban, hogy biztonságosabbá tegyék otthonaikat és az iskolát.
  • A program közvetlenül kapcsolódik ahhoz a 10 éves akciótervhez, mely 30%-kal kívánja csökkenteni az elkerülhető balesetek számát gyermekkorban. Az akcióterv kutatásokra alapozott, tényeken alapuló terv, mely egy nagyobb európai uniós biztonsági programhoz (Eurosafe) is kapcsolódik.

Miért egyedülálló a program?

  • A program a gyermekeket, tanárokat és szüleiket ott éri el, ahol jelen vannak.
  • A pedagógiai módszertan interaktív, és nem azt mutatja be, hogy „mit ne tegyenek?”, hanem azt, hogy biztonságosan viselkedni nem megerőltető dolog, érdekes tud lenni és mellette a gyermekek könnyen megértik a tanítási anyagot.
  • A tanulás a program végeztével is tovább zajlik a nyomtatott és on-line anyagok segítségével.
  • Hozzáadott értéket jelent az iskolák, ifjúsági klubok, művelődési házak, könyvtárak számára, és egyben jelzik azt, hogy ezen intézmények érdekeltek a gyermekek biztonságában. Emellett a szülők és az iskolák közti bizalmi viszont is elősegíti.

A program eddigi eredményei

 

’Biztonságos Iskola’ program

2010 – 2011 iskolaév eredményei

 

2010 őszén a United Way Magyarország (UWM) alapítvány elindította a Community Impact programját, melynek következtében a szervezet teljes figyelmét a közösségi problémák megelőzésére és megoldására fordítja. Az alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy az elkerülhető balesetek megelőzésére összpontosít, hiszen Magyarországon a gyermekhalálozásnak ezek az elsődleges okai. Ez a cél egy hosszú távú elkötelezettség, mellyel valós eredményeket érünk el.

 

A United Way Magyarország fontosnak tartja, hogy proaktív, fejlesztő és fenntartható megoldásokat dolgozzon ki. Ennek jegyében kialakította ki programját Biztonságos Iskola néven. A UWM iskolákat látogat, oktatja a gyermekeket és azokat, akik gondjukat viselik. Arra okatat, hogy hogyan ügyeljenek biztonságukra. Cél, hogy ezt a játékos interaktív oktatási programot megismertessük minden gyermekkel Magyarországon, különös figyelemmel a hátrányos helyzetűekre.

Az alapítvány törekvése egy nagyobb stratégiához csatlakozik, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet 10 éves tervéhez, melynek célja az, hogy 30%-kal csökkentse a véletlen balesetek miatt bekövetkező halálesetek számát gyermekkorban.

Módszertan

A pedagógiai módszertan interaktív, és nem azt mutatja be, hogy „mit ne tegyenek?”, hanem azt, hogy biztonságosan viselkedni nem megerőltető dolog, érdekes tud lenni és mellette a gyermekek könnyen megértik a tanítási anyagot. A módszer a drámapedagógiára épül.

A résztvevő iskoláknál a programot egy teljes iskolaévre tervezzük. Ott a helyi tanerőt felkészítjük saját, vezető tanáraik által a képzésre, és ezáltal képesekké válnak arra, hogy a tanítás saját maguk tovább tudják vinni további osztályok számára. A tanári oktató csomag az általános iskolák minden évfolyama számára tartalmaz foglalkozásokat.

Eredmények

2010-ben egy budapesti iskolában kezdődött a program, kísérleti jelleggel, 3-os és 5-es osztályok bevonásával. A programokat több képzett drámapedagógus vezette.  A program során közvetlen elért gyerekek száma 180, a közvetetten elért szülők száma pedig 360 volt. A program fogadtatása kiváló volt a gyerekek részéről, támogatottsága pedig egyértelmű volt a vezető tanárok és iskolaigazgató felöl. A program mérésére egy szociológus által összerakott kérdőívet használtak. A mérés célja a gyerekek biztonságról való tudásának felmérése volt a program előtt és a program után. A mérési eredmények 15%-os javulást mutattak.

 

2011-ben négy vidéki és egy budapesti iskolában folytatódott a program, szintén a 3-os és az 5-es osztályokat célozva. A drámapedagógusok mellett a helyi iskolákból 10 hospitáló tanár is részt vettek a programokon, akik évről évre továbbviszik a programot iskolájukban. Fontos kiemelni, hogy a hospitáló tanárok ezt a feladatukat önkéntesen végezték el és végzik a jövőben is. A közvetlenül elért gyerekek száma 750, a közvetetten elért szülők száma 1500 volt. Az iskolák elköteleződése megerősödött. A mérési eredmények 22%-os növekedést mutattak a kezdeti tudáshoz képest.

2011. november 23-án lezajlott az első képzés, ahova az ország különböző részeiről 35 pedagógus érkezett. Ezen a napon a részvevők megtanulhatták az interaktív foglalkozások alapjait. A programban részt vevő tanárok az iskolájukba járó tanulók számára átadják a tanítási anyagot. A United Way Magyarország minden iskola számára biztosítja az oktatáshoz szükséges tanári eszközt, csomagot, amely 8 foglalkozás eszközeit, játékokat, tanári kézikönyvét tartalmaz. Minden résztvevő pedagógus számára a képzés 8 kreditpontot ér.

   

További képek:

BiztonsagosIskolaProgramTanariKepzes2011November23?authkey=Gv1sRgCIOAprLH58XzFA

2012Januar17?authkey=Gv1sRgCPWLkMTIu9HU5QE

 

Ugyanakkor elmondható, hogy a bevont tanárok elismerése és motiválása nagy energiát és odafigyelést igényelt. Az is egyértelmű volt, hogy a hátrányos helyzetű iskolákban a biztonságról való tudás jóval alacsonyabb, mint a fejlettebb iskolákban. Éppen ezért a jövőben koncentráltabban fog a program megjelenni a hátrányos helyzetű iskolákban és régiókban.

 


További célok tevékenységben országos szinten

 

Az alapítvány társadalmi hatásváltozást szeretne elérni az általa képviselt területeken, úgymint:

  • A ’Biztonságos Iskola’ program kiterjesztése országos szintre

  • A program beágyazása a nemzeti alaptantervbe

  • Önkénes tanári hálózat kiépítése és működtetése, mely követendő példa lehet

  • A gyermekbalesetek megelőzésén működő szervezetek együttműködésének erősítése és koordinálása

  • A baleseti statisztika mérhetőségének fejlesztése a társszervezetekkel

 

 

 

További információ:
Füzesy Tamás, ügyvezető igazgató, United Way Magyarország
Telefon: +36 1 236 97 31   tamas.fuzesy@unitedway.hu Az oldal tetejére

© 2012 United Way Hungary. All Rights Reserved.  |