Dick Aft, Adriány Kincső és Gábor Zoltán
Dick Aft, Adriány Kincső és Gábor Zoltán

Az 1 %-os adófelajánlás története

Immár 20 éve van lehetőségünk arra, hogy szabadon rendelkezzünk személyi jövedelemadónk 1+1 százalékával: az egyik 1 %-kal magyarországi egyházakat támogathatunk, míg a másik 1 % felajánlásával arra jogosult civil szervezeteket segíthetünk céljaik megvalósításában.

De tudtad-e, hogy az 1%-os törvény tulajdonképpen a United Way nevéhez fűződik?

A rendszerváltás után a magyar kormány számára komoly kihívást jelentett egy olyan jogi környezet megteremtése, amely elősegíti a civil társadalom kibontakozását és fejlődését. Az előkészítési munka során a magyar törvényalkotók az Egyesült Államok non-profit szervezetekre vonatkozó jogszabályait tanulmányozták. Ehhez Dick Aft, a United Way egyik elkötelezett önkéntese nyújtott segítséget, aki 1990-ben azzal a szándékkal érkezett az Egyesült Államokból hazánkba feleségével, Mary Lu-val, hogy megalapítsa az első magyarországi United Way irodát és segítse jogilag is definiálni a non-profit szervezeteket.

Dick Aft a magyar köztársasági elnökkel és pénzügyminiszterrel való találkozása után aktívan részt vett a civil szervezetek alapítását és működését szabályozó amerikai törvények helyi viszonyokra való adaptálásában. A civil szervezetek megerősödését segítendő előállt egy konkrét javaslattal is: ahogy az amerikai állampolgároknak lehetőségük van arra, hogy szövetségi adójukból 1-1 dollárral támogassák egy elnökjelölt kampányát, Aft azt javasolta a törvényhozásnak, hogy Magyarországon az adóalanyok felajánlhassák személyi jövedelemadójuk egy százalékát non-profit szervezetek számára. Ezt a javaslatot a törvényalkotók elfogadták és ez adta a majdani 1%-os törvény alapját.

Bár Dick Aft és felesége továbbra is az Egyesült Államokban éltek, nem mulasztották el nyomon követni a kelet-európai államok fejlődését, és az 1%-os törvényi gyakorlatot sikerült más volt szocialista országokban is meghonosítaniuk. Két évvel a magyarországi bevezetés után ugyanis Lengyelország is átvette – és továbbfejlesztette – a magyar törvényi gyakorlatot: a lengyel adórendszerben az adó 2%-át lehet felajánlani non-profit szervezetek működési támogatására. Aft időközben Romániában is elindította a United Way-t és ott is sikerült elérnie, hogy bevezessék az 1 %-os adófelajánlási lehetőséget.

A felajánlott adóforintokkal a civil szervezetek duplán jól járnak, hiszen az állam ezzel megegyező összegű alapot különít el, amelyre a szervezetek szabadon pályázhatnak. Sajnos ma a magyar állampolgároknak csak mintegy fele ajánlja fel adója 1%-át valamelyik non-profit szervezetnek, miközben az államkasszában hagyott összegből még több emberen és sorson segíthetnének. Ezek a bevételek azonban így is óriási segítséget jelentenek a civil szféra fenntarthatóságában, így ha még nem döntötted el, hogy idén kinek ajánlod fel adód 1%-át, köszönjük, ha ránk gondolsz!

Szerző: Hekler Melinda, önkéntes, United Way Hungary